Itt csak arról van szó, hogy két fiatal tagunk megköszönve hogy a csapat sorai közé emelte őket, vendégül látott minket. Már második alkalommal.
Természetesen motorral mentünk és nem maradhatott el egy tanösvény – ez nevezetesen a Dobogókő Táltos tanösvény – megtekintése, sétával, hegymászással egybekötött leküzdése. A következő megállón (mely egyben aznap az utolsónak is bizonyult) főztünk is, természetesen volt mókusvíz ivó verseny és természetesen ott is aludtunk. A ráadás a zenélés, éneklés, táncolás és egymás nyakába borulás volt.
Hát így telnek nálunk a kisebb-nagyobb túrák.

2. Hálaadás

 

Facebook